Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Kutatsávezető: Légmán Anna

OTKA PD 112079, 2014-2016

A kutatás blogja

A kutatás célja a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak társadalmi részvételének vizsgálata. Bemutatom, ők hogyan határozzák meg magukat, hogyan tudnak a társadalom tagjaiként élni, illetve a társadalom, a közvetlen környezetük hogyan tekint rájuk, és milyen lehetőségeket kínál számukra a társadalomban való (együtt)élésre. A társadalmi megjelenés és részvétel számos szempont szerint vizsgálható, pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakról azonban még nem készült felmérés Magyarországon a témában. Kutatásomban az egyén és közösség viszonyán keresztül közelítek a kérdéshez, vagyis azokat a helyeket, intézményeket helyezem vizsgálódásom középpontjába, amiket a mostani társadalom a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak számára kijelölt. A különböző helyeken és intézményekben megjelenő szereplők önmeghatározásai, egymáshoz és az adott intézményhez, helyhez való viszonyai, a különböző nézőpontok, szerepek, érdekek, reprezentációk összevetései jobban megvilágíthatják azokat az akadályokat és lehetőségeket, ami a pszichoszociális fogyatékossággal élők esetében társadalmi részvételük legfőbb meghatározói lehetnek. Kutatásomban összehasonlítom egymással a különböző társadalmi elvárásokat tükröző intézményes működésmódokat, ellátási formákat, megvizsgálom merre tart a magyar pszichiátriai ellátórendszer, az elzárást vagy a társadalmi részvételt erősíti-e. Társadalmi megjelenésüket és részvételüket három szinten vizsgálom: a pszichoszociális fogyatékossággal élők, a közvetlen környezet (szakemberek, családtagok, barátok, lakóhelyi közösség) és a közösség, társadalom szintjén (akiknek nincs, nem volt közvetlen kapcsolatuk pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakkal).

Kutatásomban vizsgálom, milyen akadályok és lehetőségek vannak a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak számára a társadalomban való részvételre. A jelenlegi magyarországi ellátást meghatározó zárt, több elemében totálisan működő pszichiátriai intézmények keretei között rendszeresen kezelt egyének élettörténeteinek jellemzője a betegidentitás. A pszichés problémával küzdők számára a betegség diagnózis sokszor a korábbi társadalmilag aktív és kompetens élet leépülésének kezdetét jelenti. Sokan a betegség megállapítását követően többé nem tudnak teljes értékű életet élni, mindennapjaikat különböző kórházi osztályokon, szociális intézményekben vagy otthonukban töltik, a társadalom, az állam, a család tartja el őket. Ez a fajta betegéletút erősítheti közösségből való kizáródásukat. Míg egy intézményben élve a családi kapcsolataikat veszthetik az érintettek, a családban élve az egész család kiközösítéssel, a közösségi, baráti, szomszédsági kapcsolataik beszűkülésével számolhat. Milyen életútja lehet egy betegnek diagnosztizáltnak? Hogyan határozzák meg saját magukat, helyüket a közösségben? Hogyan viszonyul a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakhoz közvetlen környezetük? Hogyan jelennek meg a társadalomban, a nyilvánosságban? Milyen akadályokat és lehetőségeket látnak a társadalomban való részvételükre az érintettek és közvetlen környezetük?

A kutatás újdonsága:
Magyarországon eddig még soha nem készült kutatás pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak társadalmi részvételéről. Egy eddig alig kutatott, társadalmilag többé-kevésbé láthatatlan, stigmatizált csoport társadalmi megjelenésének, részvételének vizsgálata. A kutatás kombinálja a kvantitatív és kvalitatív módszereket, új, innovatív módszereket alkalmaz (narratív életútinterjúk, társadalmi részvétel kérdőív). A kutatás az érintettek énképének vizsgálata mellett felméri a magyar társadalomban élők és a lakóhelyi közösségek őrület reprezentációit is.

Társadalmi hasznosság:
Felhívja a figyelmet egy eddig szinte láthatatlan társadalmi csoportra, bemutatja társadalmi helyzetüket.
A kutatás eredményeként egy alapvető képet kapunk arról, milyen lehetőségek és akadályok vannak a pszichoszociális fogyatékossággal élők társadalmi részvételére
A kutatás segítségével beazonosíthatóvá válnak azok az intézményes, közösségi és egyéni működésmódok, érdekek, előítéletek, őrület képek, egyének közötti viszonyok, kapcsolati csapdák, amik jelentősen megnehezíthetik, gyakran ellehetetleníthetik a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakkal való együttélést.
A kérdőívek segítségével beazonosíthatóvá válik, hogy az érintetteknek és az ellátórendszerben dolgozó szakembereknek milyen attitűdbeli és infrastrukturális nehézségekkel kell megküzdeniük a kiváltás és a közösségi ellátás során, illetve a közvetlen lakóhelyi környezet hogyan viszonyul az „őrültekhez”.
Olyan anyagok létrehozása (pl. tanulmányok, kérdőív, ajánlások), amik elősegíthetik a pszichoszociális fogyatékossággal élők társadalmi részvételét, akadálymentesítését.